image 14

Október 15-én kilencedik alkalommal rendeztük meg az IKSZ Börzét a tatai Güntner Arénában. A rendezvényen 323 diák ismerkedhetett meg az iskolai közösségi szolgálat lehetőségeivel, találkozhatott a fogadó szervezetek képviselőivel, és kereshetett az érdeklődéséhez illő feladatokat. A lebonyolítást 19 segítő támogatta, a kiállítói és szervezői oldalon pedig összesen 69 fő működött közre.

„Hogy zsák és foltja egymásra találjon!” – a börze jelmondata idén is jól kifejezte a célunkat: segítsünk egymásra találni a közösségi szolgálatra készülő fiataloknak és az őket fogadó szervezeteknek. A személyes beszélgetések lehetőséget adtak arra, hogy a diákok megismerjék a feladatokat, feltegyék kérdéseiket, és átgondolják, melyik területen vennének részt szívesen a közösség életében.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság számára évek óta fontos feladat a fiatalok, az iskolák és a fogadó szervezetek közötti együttműködés támogatása. A börzén a tanulók közvetlenül azoktól tájékozódhatnak, akik később fogadják és segítik őket. Az eligazodást idén is az IKSZ Útlevél támogatta, amely a standok felkeresésére és személyes kapcsolatfelvételre ösztönözte a diákokat.

Tóth Balázs Gergelyné Hubik Mónika, társaságunk ügyvezető alelnöke a rendezvényen adott televíziós interjújában hangsúlyozta: nem mindegy, hogyan töltik el a fiatalok az ötven órát. A börzével választási lehetőségeket szeretnénk mutatni nekik, és megismertetni azokat a területeket, amelyeken érdemes kipróbálniuk magukat.

Az alelnök szerint a rendezvény egyik legnagyobb vonzereje a sokszínűség: – A különböző érdeklődésű diákok sokféle közösség és feladat közül választhatnak, így könnyebben megtalálhatják azt a tevékenységet, amelyben szívesen vesznek részt. Kiemelte az iskolák és a kiállítók lelkes együttműködését is: – számos fogadó szervezet kapcsolódik be a programba, a diákok pedig már nemcsak Tatáról, hanem Tatabányáról is érkeznek.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság fogadó szervezetként szerzett tapasztalatairól pedig így nyilatkozott: – Rendezvényeinken a fiatalok az előkészítéstől a megvalósításon át az események lezárásáig számos munkafolyamatba bekapcsolódhatnak. Programjaink változatossága sokféle feladatot kínál számukra, segítségük pedig fontos része közösségi munkánknak. A kapcsolat az ötven óra teljesítése után is folytatódhat. Ifjúsági klubunkban olyan fiatalok is részt vesznek, akik nálunk végzik vagy korábban nálunk végezték közösségi szolgálatukat. Az első feladatokból így tartós közösségi kötődés is kialakulhat.

Tóth Balázs Gergelyné Hubik Mónika az interjúban arra is kitért, hogy a tatai tapasztalatok más települések érdeklődését is felkeltették: Zuglóból és Kecskemétről is érkeztek vendégek, akik szeretnék saját környezetükben is megvalósítani a programot.

A jelentkező diákokkal kapcsolatban a nyitottságot emelte ki: – ez az első lépés ahhoz, hogy megtalálják a hozzájuk illő feladatot, és megtapasztalják a közösségért végzett munka örömét.

Szakmai együttműködés a találkozások mögött

A börzét október 12-én az IKSZ Műhely előzte meg a tatai Piarista Rendházban. Az előadások és az azokat követő beszélgetések során számos aktuális kérdés merült fel az iskolai közösségi szolgálat mindennapi gyakorlatáról. A két program egymást egészíti ki: a műhely a szakmai tapasztalatcserének és a közös gondolkodásnak ad teret, a börze pedig a diákok és a fogadóhelyek közvetlen találkozását segíti.

Köszönjük a fogadó szervezetek felkészülését és részvételét, a pedagógusok együttműködését, segítőink munkáját és vendégeink érdeklődését! Külön köszönjük a diákoknak, hogy eljöttek, kérdeztek és megismerkedtek a lehetőségekkel.

Bízunk benne, hogy az idei találkozásokból is sok jó együttműködés születik, és az ötven óra teljesítése közben minél több fiatal talál rá a segítés örömére, egy befogadó közösségre és olyan élményekre, amelyek később is elkísérik.

Szöveg és a fotók: Prokl Violetta

image 33
image 34
image 36
image 37
image 35
image 32
image 38
image 40
image 41
image 42
image 39
image 43
image 46
image 45
image 44
image 47
image 48
image 49
image 50
image 54
image 51
image 52
image 53
image 55
image 56
image 58
image 57
image 59
image 60
image 61
Előző cikkRégi hagyományok, új előadások – újraindult a Népfőiskola Akadémia