braille iras kep

Szolgáltatói érzékenyítő programra hívtuk az Tatabányai Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal munkatársait, akik nagy örömmel tettek eleget a meghívásnak, és aktívan, éber figyelemmel vettek részt a programon. A nagy érdeklődésre tekintettel az érzékenyítést 3 alkalommal szervezzük, csoportbontásban. A programon az első alkalommal összesen 14 fő volt jelen.

Az érzékenyítő program keretében a résztvevők saját élményt szerezhettek a látás hiányában történő tájékozódásról, közlekedésről, megismerték a látássérült emberek mindennapos nehézségeit elsősorban a belső térben való közlekedésre fókuszálva, illetve megtapasztalhatták és elsajátíthatták a látó vezető technika alapjait, feltehették a vaksággal, látássérültséggel kapcsolatos kérdéseiket.

A program során szakmai elbeszélgetésre is sor került, melyet a foglalkozás-vezető szakember mondott el irányított beszélgetés révén a következő témákat érintve: szembetegségek, a fogyatékos emberekkel folytatott helyes kommunikáció technikái, segítségnyújtás – gyakorlati bemutatóval.

A program feladat része volt egy szituációs játék, mely egy „rögtönzött” irodában játszódott, a résztvevők nagyon szívesen vettek részt ebben a játékos „ügyintéző – vak-gyengén látó” szituációban.

A program következő részében filmvetítés következett: „VERCS hogyan segíthetsz?”

https://www.somogyivakok.hu/hogyan-seg%C3%ADthetek-egy-l%C3%A1t%C3%A1ss%C3%A9r%C3%BClt-embernek/

A program zárásaként körbe vezettük a kormányhivatal munkatársait az intézmény egyes területein (a foglalkoztató, 401. lakószoba, Braille írás szoba).

A bejárás során megtekinthették az intézmény foglalkoztatóit, melyben kész termékeket is szemügyre vehettek. A helyszínen szakmai tudását osztotta meg a résztvevőkkel a foglalkoztatásért felelős munkatárs.

                                                                                               Készítette: Szilágyi Andrea – szabadidő-szervező

braille iras 2
Előző cikkIskolai érzékenyítő program
Következő cikkÚJABB BÉREMELÉSEK JÖHETNEK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN