8 kerekpar tartozek melyek hianya eseten buntethet a rendor

Mielőtt kerékpárral útnak indulsz, tisztában kell lenned azzal, hogy a bicikli a KRESZ szempontjából jármű, így a közlekedésben való részvételéhez rendelkeznie kell alapvető tartozékokkal és felszerelésekkel. Ezen túl a kerékpárosnak ismernie kell a KRESZ szabályait, és a jármű vezetőjének, valamint a járműnek is közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie. Sokan azonban nem tudják pontosan, hogy mitől felel meg ennek a biciklijük.

Az áruházakban a kerékpárokat elsősorban sportszerként forgalmazzák. A kötelező tartozékok meglétének ellenőrzéséről, szükség esetén azok beszerzéséről és felszereléséről a használónak kell gondoskodnia, mielőtt a kerékpárral közúti forgalomba megy. Ehhez adott segítséget a rendőrség.

Mivel kell rendelkeznie a biciklinek?

Megbízhatóan, stabilan működő kormányberendezés.

Száraz és nedves időben egyaránt hatásos, két, egymástól függetlenül működtethető fék, amely közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat.

Csengő.

Fehér vagy kadmiumsárga színű fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható első lámpa.

Fehér színű, nem háromszög alakú fényvisszaverő (prizma).

Piros színű, legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző hátsó lámpa.

Egy vagy két piros színű, nem háromszög alakú hátsó prizma.

Legalább kettő darab borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma), legalább az első keréken. A küllőprizma helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is.

A fentiek közül talán az első és a hátsó világítás a legfontosabb tartozék. Világítás nélkül szinte láthatatlan a kerékpáros már sötétedéskor, ezért már szürkületkor ajánlott a biciklin lévő lámpákat felkapcsolni. A lámpák elhelyezhetők a kerékpáros ruházatán is, fényük lehet folyamatosan világító vagy villogó. Lakott területen kívül az úttesten éjszaka vagy rossz látási viszonyok között a kerékpárosnak kötelező a fényvisszaverő ruházat viselése!

A jobb láthatóság érdekében a rendőrség egyéb esetekben is javasolja a kerékpárral közlekedőknek a fényvisszaverő mellény, illetve ruházat viselését. Minden alkalommal, mielőtt útnak indulsz, ellenőrizd a lánc és a gumik állapotát, a kormány és a fékek működését, valamint a kerékpár kötelező tartozékainak meglétét, hogy biztonságban célba érj!

Forrás: femina.hu

Előző cikkMagabiztos Fidesz-győzelmet vetít előre a legfrissebb kutatás
Következő cikkA kávéivóknál alacsonyabb lehet a korai halálozás kockázata