15

Tata város Önkormányzata által megrendezett 1848 -’49. évi forradalom és szabadságharc megemlékezésén Társaságunk is részt vett.

A program 9:00 órakor ünnepi felvonulással indult, ezt követően a Fényes Áruház előtti Mansbarth Antal katolikus pap, a forradalom mártírja emléktáblájánál Both Zoltán káplán mondott áldást.

Második állomás Hamary Dániel orvos, honvéd tüzér hadnagy emléktáblájánál volt a Tópart utcán, ahol a Vaszary János Általános Iskola tanulói is verses műsorral közreműködtek. Dr. Szabó Dénes nyugdíjas osztályvezető főorvos, gyermekgyógyász kezdeményezésére a helyi orvosok adományaiból Hamary-dombormű avatására került sor a helyszínen.  

Az ünnepségre felkeresték és meghívták Hamary Dániel szépunokáit, és ők is tiszteletüket tették a megemlékezésen és avatáson. Ezen az emlékhelyen Keresztesi József örökös tiszteletbeli elnökünk és Forgó Pál elnökségi tagunk is elhelyezte a megemlékezés koszorúját Népfőiskolánk nevében.

A felvonulás utolsó állomása a Várudvaron volt, az 1848-as emlékoszlopnál, amelyet anno a Szövetség Tatáért Alapítvány közadakozásból állított fel. A programban beszédet mondott MichI József, Tata polgármestere és Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője.

Itt is főhajtással elhelyeztük a megemlékezés koszorúját. Az ünnepséget színesítették Menner Bernát Zeneiskola fúvószenekara, valamint a Magyar Izlandi Lovas Egyesület lovasai.

16
Előző cikkTÉRSÉGÜNK KÉT TŰZOLTÓJA IS ELISMERÉST KAPOTT AZ ORSZÁGOS ÜNNEPSÉGEN
Következő cikkKözművelődési Kerekasztal ülése a Kőfaragó házban