Kepkivagas26

A tíz éves Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (RDV ETT) jubileumi rendezvényét a dél-komáromi Csillagerődben tartották meg pénteken a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) által is támogatott ötödik Duna-konferencia keretében.

Kiss-Parciu Péter, a KKM regionális és határmenti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, egy szervezet életében fontos mérföldkőnek számít a tizedik jubileum, ő maga pedig a kezdetektől részese lehetett a szervezet fejlődésében, emelte ki.

Mint fogalmazott, ezen társulásokra egyfajta stratégiai eszközként lehet tekinteni, és egy rendkívül jó lehetőségről van szó, amit az Európai Unió felkínált a belépő országok számára.

Véleménye szerint a szlovák-magyar határszakaszon ezt a stratégiai eszközt a lehető legjobban használták ki, az RDV ETT pedig élen jár az itt működő hasonló társulások között is.

A cikk további része itt olvasható: https://felvidek.ma/…/erteket-teremtunk-bilateralis…/…

 

Előző cikkISMÉT PÁLYÁZHATNAK TÁMOGATÁSRA A MEZŐGAZDASÁGI KISÜZEMEK
Következő cikkPRO URBE KITÜNTETÉST KAPOTT BANGÓ MIKLÓS