Michl József polgármester már korábban bejelentette, hogy az önkormányzat egy orvosi rendelőközpont létrehozását tervezi a Komáromi utcában, erre a projektre a város 500 millió forintot nyert el egy európai uniós pályázaton. Így két felnőtt és két gyermek háziorvos kap majd helyet az épületben.
Tegnap egyeztettek az ügyeleti ellátásban bekövetkező változásokról is Tatán. Mint ismert, május 1-től Komárom-Esztergom vármegyében is az Országos Mentőszolgálat működteti majd az új, egységes ügyeletet, melynek telefonszáma a 1830 lesz.
A háziorvosi ügyeleti ellátás hétköznap 16:00 és 22:00 óra között, hétvégén, ünnepnapokon pedig 08:00 és 14:00 óra között lesz elérhető Tatán, az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézetben, a Hősök tere 2. szám alatt.