Kavekeszito robotok lesznek a teli olimpian

A pekingi szervezők elmondták: több tennivalójuk is lesz a robotoknak, amelyeket a tokiói olimpia mintájára „állítanak csatasorba” Kínában. A logisztikai feladatok mellett kávé készítésre és érintésmentes kézbesítésre is alkalmasak, ki tudják kerülni az útjukban levő tárgyakat, és automatikusan újratöltik magukat a feladatuk befejezése után.

A robotok a Vukoszung Arénában segédkeznek, ahol a jégkorongtornát rendezik. A kávét készítő robot ledarálja a kávészemeket, majd belerakja a kávéfőzőbe, megfőzi azt. A folyamat összesen négy percet vesz igénybe. Egy másik robot akár 300 kilogrammnyi árut is képes szállítani.

„A robot üzenetben értesíti a feladót, amikor megérkezik a megadott helyre, a vásárló egy ellenőrzőkóddal pedig átveheti az árut. A kézbesítés után a robot visszamegy a dokkolóra, ahol fertőtleníti és feltölti magát” – mondta Csang Fan, a létesítmény logisztikai munkájáért felelős vezetője.

 A robotok elősegíthetik az egészségügyi előírások betartását azzal, hogy fertőtlenítik a helyszínt, továbbá kézfertőtlenítőt biztosítanak, és emlékeztetik a látogatókat a maszkviselésre.

Forrás: nemzetisport.hu

Előző cikkAz éves autópálya-matrica 46 850 forint, a megyei 5450 forint lesz jövőre
Következő cikkÚj Unimogokkal, 0-24 órás szolgálatban várja a kemény telet a Magyar Közút