Ma este marcius 15 e eloestejen mutatja be a TV2 az ev legsikeresebb magyar filmjet az Elk.rtukat

Több mint százharmincezren váltottak rá jegyet a hazai mozikban, de Brüsszelben és Erdélyben is vetítették: a tavalyi év legnézettebb magyar filmje végre a televízióban is látható, a Gyurcsány-korszak hazugságait leleplező politikai thriller izgalmas, világszínvonalú alkotás. A TV2 mutatja be, hétfő este 9-kor, március 15-e előestéjén.

Rendkívül kevés film készül manapság, amely a közelmúlt történelmére koncentrálna, az őszödi beszéd kiszivárogtatását követő eseményeket feldolgozó Elk.rtuk már csak ezért is hiánypótló alkotás. Gyurcsány Ferenc monológjánál nagyobb skandalumra nem volt példa a rendszerváltás utáni Magyarországon. Borítékolható volt, hogy a téma hatalmas hullámokat fog verni – mondta el egy korábbi interjúban Helmeczy Dorottya társproducer, és igaza lett: az októberi mozis premier előtt már az internetes elővásárlásokon érezni lehetett, hogy felfokozott az érdeklődés a film iránt, a bemutató hétvégéjén azonnal telt házzal futottak az előadások.

Ennek ellenére a baloldali vezetésű budapesti mozik buzgón próbálták ellehetetleníteni a produkciót, és eleinte csak egy-egy délutáni, azaz nem éppen kedvező műsorsávot biztosítottak az alkotásnak. Kálomista Gábor társproducer szándékosan egy angol rendezőt kért fel azért, hogy egy érzelmileg semleges és nem egy elfogult látlelet szülessen a közelmúlt legnagyobb politikai botrányáról.

A történet főszereplője egy ambiciózus fiatal lány, aki egy közvélemény-kutató (vagyis inkább azt meghamisító) cégnél dolgozik, egyenesen annak a vezetőjével áll munkakapcsolatban és a párkapcsolatát és a családját is elhanyagolja a karrierje érdekében. Egyik éjszaka arra kérik, hogy másnap reggelre hívjon össze egy fókuszcsoportot egy közvélemény-kutatáshoz, és hamar rájön, mi indokolja a nagy igyekezetet: a főnökeinek már a fülébe jutott, hogy felvétel készült az őszödi beszédről, és úgy döntenek, előremenekülnek és ők maguk publikálják a hanganyagot, de előtte felmérik, milyen fogadtatásra számíthatnak a baloldali szavazóktól és mikorra érdemes időzíteni a szivárogtatást ahhoz, hogy a lehető legkevesebb kárt okozza a botrány. A lány azonban elmondja az újságíró barátjának, mi zajlik a cégnél, a fiú pedig meglátja a nagy sztorit az ügyeben, azonban hamar mindketten a hatalom célpontjaivá válnak.

Lényegében tehát a film azokat a tipikus amerikai thrillereknek a mintáját követi, amelyekben a főszereplő akarva-akaratlanul leleplez egy összeesküvést, el akarják hallgattatni és ezért menekülni kell az életéért.

A film pedig nem szolgál válaszokkal, a nézőnek magának kell levonnia a következtetéseket. A hazai közönségnek azonban persze különös ízt ad, hogy nem csupán a közelmúlt rosszemlékű alakjai, hanem a mai napig a baloldalon vezető szerepet betöltő politikusok is feltűnnek a történetben.

Utóbbiak közül különösen hangsúlyos Dobrev Klára, akit Gubás Gabi zseniálisan formál meg: egy-egy finom gesztussal és hangsúllyal félemeletes hitelességgel idézi meg Gyurcsány Ferenc feleségét. De a többi színész is kitűnő munkát végez: Bánovits Vivianne tökéletesen alakítja az önmagával is meghasonuló, naiv, de törtető lányt, Bokor Barna szintén kiváló a szociopata, nárcisztikus és a hatalmat gátlástalanul kiszolgáló cégvezető szerepében.

Nemcsak a színészekre, de a látványra sem lehet panasz, annak ellenére, hogy az Elk.rtuk állami támogatás nélkül, magánpénzből készült, az akciójelenetek nemzetközi színvonalat képviselnek. Kiváltképpen hatásosak a rendőrterrort bemutató felvételek, amelyek emlékeztetnek arra is: az áprilisi választásokon éppen azok próbálnak visszatérni, magukat demokratának nevezve, akiknél jobban senki nem tiporta sárba a demokráciát.

A filmet március 14-én, hétfőn este 9-kor vetíti a TV2.

Forrás: origo.hu

Előző cikkA 664 egyéni jelöltből mindössze 34 indul függetlenként
Következő cikkOrbán: ezt a választást meg kell és meg is fogjuk nyerni