A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság névadója és egyben városunk egykori szülötte,
Magyary Zoltán születésének 134. évfordulójára emlékezve a városi emlékhelyeken
koszorúzási ünnepséget tartott.
Elsőként Magyary szülőháza előtt gyűltek össze a megemlékezők, ahol Rigó Balázs
alpolgármester köszöntő szavait hallgatták. Az alpolgármester először gondolatban
megrajzolta Magyary Zoltán tudományos pályájának ívét, kiemelve a szakmai sikereinek
számító időszakokat, máig alapvető iránymutatást jelentő közigazgatástani munkáit, élete
főbb állomásait. Megfogalmazta a következőkben, hogy a mai városfejlesztés egyértelműen
táplálkozhat Magyary gyakorlati irányelveiből, melyek az akkori Tatai Járás közigazgatási
fejlődésére vonatkoztak.
Ezt követően a Tatai Járási Hivatalnál koszorúztunk, ahol beszédet mondott Ströcker Zoltán
hivatalvezető. „A közigazgatás és az emberek” című munkát állította méltatása
középpontjába. Párhuzamot vont a mai, közigazgatásban dolgozó szakemberek munkája és
Magyary tézisei között abban a kérdésben, hogy valójában hogyan is mérhető a közigazgatás
mint rendszer működésének sikeressége. Fontos szempont, hogy az asztal mely oldalán ülők
értékelnek – a közszolgáltatást végzők vagy az azokat igénybe vevő ügyfelek. Azonban mind
a XX. század első felének, mint mai korunk hivatali ügyintézésének alapfeltétele megegyezik
abban, hogy a nemzet szolgálata egyben az egyéné is. Ez különösen igazzá vált abban az
időszakban, melyet remélhetőleg már végleg mögöttünk hagytunk: a közigazgatási rendszer
bevonása a kovidhelyzet alatti védekezésbe, aktív részvétel az oltási központok és az
oltóanyagok osztásának szervezésében, jelen napjainkban pedig az ukrán menekültek
megsegítésében való részvétel.
Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit a tatai Kocsi úti temetőben alussza örök álmát.
Népfőiskolánk fontosnak tartja, hogy a tudós házaspár nyugvóhelyén is megemlékezzen
munkásságukról, életművükről. A sírhelynél Népfőiskolánk titkára, Fejér Mária méltatta a
Magyary házaspár örökérvényű érdemeit. Már beszéde elején kiemelte, hogy a népfőiskola
vezetősége számára annak alapítása óta rendkívül fontos szempont a névadó emlékének
ápolása, a közös megemlékezések és a Magyary konferencia évről évre való szervezése.
Méltatta a nagyívű publikációin, megjelent könyvein kívül Magyary azon törekvéseit is,
melyekkel szülővárosát igyekezett gazdagítani – a Keresztelő Szent János szobor felállítása,
a Harangláb toronyórájának felhelyezése és annak finanszírozása. Beszéde zárásaként idézte
Magyaryék búcsúleveléből, mely életük tragikus befejezése előtti pillanatokban keletkezett,
s a ma is megrendítően fájó sorok az utókornak szólnak: „Azt kérem, méltányolják, hogy
méltatlan és megalázott életet élhetőnek nem tartok, és azt szeretném hinni, hogy életemet így
sem fogják befejezetlennek tartani.”
