Majus 1 ig ervenyesek lesznek a jelenlegi vedettsegi igazolvanyok ket oltassal

Sem Brüsszel, sem más tagállamok nem vezettek be szigorúbb intézkedéseket, így a második oltástól kezdve 270 napig, azaz május elsejéig továbbra is érvényesek lesznek az uniós igazolványok – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Magyarország 50 ezer Paxlovid-készítmény beszerzését tervezi, amit a magas kockázatú betegek gyógyítására lehet majd felhasználni – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az Origo kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogyha a baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést, akkor félmillió forinttal nőve éves szinten a családok terhe.

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához – mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: sem Brüsszel, sem a többi uniós ország nem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt, a kormány pedig nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, mint más uniós polgárokra.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a virológusok többsége szerint az ötödik hullám csúcsán jár Magyarország, és amilyen gyorsan felfutott a fertőzésszám, annak csökkenése is olyan sebességgel várható.

A vírus az ötödik hullámban lényegesen gyorsabban terjed, mint korábban, de sem a kórházban kezeltek száma, sem az elhunytaké nem közelíti meg a megelőző hullámokét.

Ennek kapcsán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette: Magyarország részt vesz abban a beszerzésben, amelyet az Európai Bizottság indított a Paxlovid iránt, amit a magas kockázatú betegek gyógyítására lehet felhasználni. Elmondása szerint jelenleg 50 ezer kezelésnek megfelelő gyógyszer beszerzését tervezik, ami a későbbiek során tovább emelhető majd.

Forrás: origo.hu

Előző cikkKásler Miklós: új munkaruhákat kapnak a mentőszolgálat dolgozói
Következő cikkMegdőlt a havi áramfogyasztási rekord Magyarországon