12.01

Az önkormányzat kézműves- és ökoturisztikai központtá alakította az épületet. Michl József polgármester tájékoztatása szerint az 1790-ben épült házban kiállításon mutatják be a tatai fazekasság hagyományait, valamint kézműves sörfőzdét és gyümölcsaszalót alakítottak ki. Helyet kapott még egy kávépörkölő- és egy fazekasműhely, valamint egy kisebb vendéglátóegység. A ház felújítása egy nagyobb fejlesztés része, amelyre 518 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást kapott az önkormányzat, ötven millió forintos önrész mellett.

Korábban az épület közelében a Kálvária-dombon játszó- és pihenőhelyet hoztak létre, restaurálták a Golgota-szoborcsoportot, és díszkivilágítást kapott az országban egyedülálló söréttorony, amelyet ólomsörét előállítására építettek 1939-ben.
A Kőfaragó-ház 1790-ben épült, a Fazekas utca 62. szám alatt található. Az épületben egykor az Esterházyak kőfaragói laktak, évtizedekig romos állapotban volt. Jellegzetessége a tardosi vörös mészkőből készült lábazat, ablakkeretek és kőpárkányok.

Előző cikkMEGÚJULÓ ENERGIA ÉS TÁVHŐSZOLGÁLTATÓKÉNT INDUL ÚJRA A VÉRTESI ERŐMŰ
Következő cikkKÉT ÉVVEL MEGHOSSZABBÍTJA A KORMÁNY A FALUSI CSOK-OT