2022.10.22

Eddig azt tervezték, hogy a korábbi emelések folytatásaként jövőre és azután is tíz-tíz százalékot tesznek rá a fizetésekre, ám most kiderült, ennél jóval nagyobb bérrendezésre nyílik lehetőség. A kormány még a nyáron nyújtotta be az Európai Bizottságnak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz pályázatot, ennek forráskeretéből finanszírozzák a béremelést. A kabinet arra számít, még az idén megszületik az unióval az egyezség, amelynek nyomán lehívhatóvá válnak a források. Ha sikerül a megállapodás, akkor jövőre 20,8 százalékkal emelik meg a pedagógusok fizetését, a rá következő évben újabb 25 százalékkal, 2025-ben pedig 29–30 százalékkal.

Úgy számolnak, 2025-re a tanárok átlagosan bruttó 700 ezer forintot kereshetnek. Az életpályamodell megmarad, tehát a szakmai minősítések és a pályán eltöltött évek továbbra is meghatározók lesznek abban, ki mennyit keres – írja a Magyar Hírlap.

Előző cikkSZIJJÁRTÓ PÉTER SZERINT KI FOGUNK TUDNI MARADNI AZ EURÓPAI RECESSZIÓBÓL
Következő cikkNAPFOGYATKOZÁS LESZ KEDDEN