Nehez de stabil evet zart az Orszagos Mentoszolgalat

Nehéz, a koronavírus-járvány miatt pluszfeladatokkal terhelt, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat – közölte a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.

Közleményében Győrfi Pál azt írta: 2021-ben több mint 1,2 millió esetet láttak el és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük, illetve végrehajtaniuk, ami “komoly erőpróbát jelentett az Országos Mentőszolgálat és valamennyi mentődolgozó számára”. A 8500 mentődolgozó munkáját – a járványhullámok terheléséhez igazodva – országszerte több ezer önkéntes és számos támogató szervezet segítette.

Kitért arra is, hogy “a feladatok maradéktalan ellátása mellett” az Országos Mentőszolgálat meg tudta őrizni költségvetési stabilitását is. Ez – mint kiemelte – “különösen annak tükrében nagy eredmény”, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nagyságrendileg 6,5 milliárd forint többletköltsége volt a mentőszolgálatnak.

A mintavételezés, illetve covidos betegek szállításai során az egységek sok millió kilométert tettek meg, több tízmillió védőeszközt használtak fel – írta Győrfi Pál, hozzáfűzve: a mentődolgozók jelentős mennyiségű túlórát teljesítettek. Ennek kapcsán viszont megjegyezte, a járvány miatti többletköltségekhez szükséges fedezetet a kormány és az operatív törzs biztosítja.

Forrás: MTI, fotó: dehir.hu

Előző cikkRangos elismerést kapott Amerikában a mudi
Következő cikkRendkívüli mértékben olvadnak a Himalája gleccserei