Pozitiv Novak Katalin lakossagi megitelese

Tekintettel arra, hogy Áder János köztársasági elnök mandátuma május 10-én lejár, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az Országgyűlés – az Alaptörvényben rögzített határidőt betartva – március 10-én új államfőt választ. A kormánypártok Novák Katalint jelölik a pozícióra, aki megválasztása esetén Magyarország első női köztársasági elnöke lehet. E fejlemények tükrében a Századvég felmérte, hogy a magyarok hogyan vélekednek Novák Katalinról.

Kijelenthető, hogy a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltje széles körben ismert Magyarországon, a megkérdezettek 92 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri Novák Katalint, derül ki a Századvég közleményéből.

A közvélemény-kutatás alapján elmondható továbbá, hogy Novák Katalin lakossági megítélése egyértelműen pozitív. A Fidesz-KDNP államfőjelöltjét ismerő válaszadók többsége (51 százaléka) kedvező véleményen van Novák Katalinról, ezzel szemben 42 százalékuk negatívan vélekedik a politikusról. A megkérdezettek 7 százalékának nincs kialakult véleménye Novákról, vagy nem válaszolt a szóban forgó kérdésre.

Megállapítható tehát, hogy a Novák Katalinnal szimpatizálók aránya 9 százalékponttal meghaladja a személyét elutasítókét a vizsgált választói közegben.

Forrás: magyarhirlap.hu

Előző cikkViharkárokon dolgoznak a tűzoltók megyeszerte
Következő cikkMától indul az árstop