kozeli kep idosekrol

azaz „nagyik és unokák” a laptopok előtt

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság november 14-én 10 fős, 10 alkalmas ingyenes digitális kompetencia-fejlesztő tanfolyamot indított útjára idősek, szépkorúak részére. A tréning során önkéntes fiatalok segítik a tanulási folyamatot, amikor szükséges a saját eszközön való gyakorlás, vagy az előadó gyakorlati feladatot ad a résztvevőknek az órán. A diákok leülnek az idősek mellé, és mutatnak, magyaráznak, segítenek. Pont úgy, mint unoka a nagyinak.

A modell, ami működik

Két, korábban megvalósított számítógép-kezelői tanfolyamunkkal („Ülj mellém!”, „Önnek levele érkezett!”) is azt a célt tűztük ki, hogy minél több idős embernek adjunk lehetőséget megismerkedni az internet világával és az e-ügyintézéssel, valamint digitális eszközökkel kommunikálni a messze élő családtagokkal, unokákkal, vagy akár a barátokkal. A diákok 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat töltötték az elsőként említett tanfolyamon, s már akkor is kiválóan segítették a tanulást.

Az Erasmus+ pályázatunk (2020-1-HU01-KA204-078753) ugyanezt a – már korábban is bevált- módszert viszi tovább és emeli nemzetközi szintre.

A tematika

Az új tanfolyamunkon sorra kerülő témakörök között az Erasmus+ projektünk megvalósításával létrejövő jó gyakorlatokból is több megjelenik. Az első órán egy rövid, általános elméleti bevezetést követően már az ikonok kezelése is a tananyag része volt – azaz annak a látványnak az értelmezése, amely a számítógépet használót fogadja a gép elé ülve. Később szó lesz még például a böngészőkről, a fotók és videók készítéséről, szerkesztéséről és megosztásáról, a szövegszerkesztőkről, a telefon és a PC kapcsolatának módjairól is. A lelkes szépkorú hallgatókat Izing László, a népfőiskola kollégája kalauzolja a digitális világban.         

Előző cikkAZ ÚJ HOLDRAKÉTA INDÍTÁSÁRA KÉSZÜL ISMÉT A NASA
Következő cikkBÖLCSŐDE ÉPÜLT TARJÁNBAN