Kovacs Pisti

Életének 63. évében elhunyt Kovács István, a Tatai Televízió rendező-operatőre, aki 30 éven át, szinte az alapítástól kezdve volt meghatározó szakembere a szerkesztőségnek – olvasható a  Körzeti Televízió Tata közösségi oldalán. Kovács István éveken át segítette a vidék Magyarországának bemutatkozását, számos magas szakmai színvonalú tudósítással. Kiemelt szerepe volt a digitális történelemírásban, a tatai események rögzítésén, dokumentumfilmek készítésén keresztül, miközben tudta, érezte annak felelősségét, hogy az utókor az ő felvételei alapján ismeri majd meg Tata város történetének elmúlt évtizedeit. Az operatőri munka minden elemét, eszközét kiválóan ismerte és alkalmazta. Munkáját szakmai díjak sora minősíti.

Előző cikkLengyel-magyar találkozó az együttműködés jegyében
Következő cikkJANUÁRTÓL MÁR NEM KELL MAGUNKNÁL TARTANI A JOGOSÍTVÁNYT ÉS A FORGALMI ENGEDÉLYT