zold iroda

Az MZNT az elsők közt csatlakozott a KEVEP-hez (Komárom-Esztergomi Virtuális Erőmű Program). Tavaly sikerrel zártunk egy egész éves klímastratégiai programsort az NMI-vel karöltve, mely során szervezetünk tagjai részt vettek a klímavédelmi képzésen. Az egyik uniós pályázatunk megvalósítása során kidolgozott 17 felnőttképzési témakörünkből több is foglalkozik a gyakorlati fenntarthatósággal, az energiahatékonysággal, a szemléletformálással.

A több évig tartó elméleti felkészülést követően Népfőiskolánk arra az elhatározásra jutott, hogy a klímavédelem és a környezettudatosság gyakorlati megvalósításában, a mindennapi kivitelezésben is tevékenyen részt vesz, sőt kezdeményező szerepet vállal. Ezen jelentős lépés megtételéhez nagyban hozzájárult a nemrégiben nyertessé vált CLLD uniós pályázatunk, melynek előkészítése ezekben a hetekben zajlik. A „Környezettudatos Tata” című projektünk az otthonokban, háztartásokban megvalósítható hétköznapi praktikákat foglalja össze és mutatja be hamarosan az érdeklődők számára.

Hasonló szándék vezérelt bennünket, amikor a Nemzetközi klímavédelmi akciónap (május 15.) alkalmából elindítottuk „Zöld iroda leszünk” 356 napon át tartó irodazöldítő vállalásunkat. Irodánk családbarát – ezt a minősítést 2020-ban érdemeltük ki. Itt az ideje, hogy működésünket „zöld” alapokra helyezzük, és a fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak is igyekezzünk magunkat és napi munkavégzésünket megfeleltetni.

A vállalásunk „irodazöldítésünkre” egy évre szól, tehát ennyi idő áll rendelkezésünkre eredményeink felmutatásához is. Bízunk abban, hogy elkötelezett kollégáinkkal karöltve megvalósítjuk közösen, összefogva, szoros együttműködés alapján irodánk környezettudatosabb, fenntarthatóbb munkahellyé válását.       

„Zöld iroda leszünk!” programunkkal párhuzamosan kollégáinkkal együtt környezettudatos praktikákat is gyűjtünk a mai naptól fogva. Terveink közt szerepel a sok-sok jó gyakorlat későbbi rendszerezése, tematikus gyűjteménybe foglalása és kiadása önálló füzetként.         

A mai napon környezettudatos, szemléletformáló programjaink hivatalos bejelentését követően szemétszedést terveztünk a tóparton, de az időjárás, a nem szűnő esőzés keresztülhúzta számításainkat. Környezetünk tisztán tartása is egy igen fontos feladat számunkra, tehát egy másik időpontban megszervezzük újra a hulladékszedést.

Előző cikkA közművelődési megállapodás megerősítése: Tata Város Önkormányzata – MZNT
Következő cikkMagyary Konferencia – 2021.