2024 03 15

Társaságunk munkatársai és tagjai idén is részt vettek a Tata Város Önkormányzata által szervezett, az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező városi programon. Az ez évi ünnepség egy új programponttal, az új Petőfi szobor avatásával is kibővült.

A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődött. A résztvevők Mansbarth Antal katolikus pap, a forradalom egyik mártírjának emléktáblájánál helyezték el a megemlékezés koszorúit az Ady Endre utcán, majd zenekarral kísért felvonulással Hamary Dániel orvos, honvéd tüzér hadnagy Tópart úti szülőháza előtti közterületen folytatódott az ünneplés. Ott színvonalas, látványos népzenei és táncos műsorral tették hangulatossá a rendezvényt a tatai Pötörke és Kenderke Néptánc Egyesület táncosai, valamint a fúvószenekar.

Az ünnepi rendezvényen tiszteletét tette Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskolai Alapítvány kuratóriumának elnöke is. Michl József, Tata polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta Lezsák Sándor nagylelkűségét azért is, mert Tata gazdagodhatott az új Petőfi szoborral. A szobrot a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány ajándékozta városunknak, miután a Petőfi 200 emlékév tiszteletére „A költő visszatér…” címmel kárpát-medencei programsorozatot hirdetett.

Lezsák Sándor a szobor avatásakor kifejtette gondolatait Petőfi Sándor örökbecsű és páratlan életművének felidézésével. Felemelő érzés volt a költő szobrának felavatása, mely alkotás Lantos Györgyi, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett szobrászművészének keze munkája.

Társaságunk a PETŐFI-EMLÉKÉV KERETÉBEN „A KÖLTŐ VISSZATÉR” CÍMŰ KÁRPÁT-MEDENCEI PROGRAMSOROZAT-hoz kapcsolódva Petőfi vetélkedőt szervezett a tatai általános iskolák diákjai számára, három korosztályban. A beérkezett feladatok feldolgozása és elbírálása magyar szakos pedagógusok segítségével zajlott. A Petőfi vetélkedő korosztályonkénti legjobban teljesítő diákjai Borsó Tibor elnöktől külön elismeréseket vehettek át az ünnepségen: a Kőkúti Általános Iskolából Martinkovics Réka, Domai Zalán, Essősy Dalma; a Fazekas utcai tagintézményből Gaál Botond, Illyés Nóra, Farkas Balázs; a Színes Iskolából Pataki Vid Barnabás, Dadi-Rácz Emma Judit, Molnár Bence Richárd; a Vaszary János Általános Iskolából Czimmermann Gellért, Kugli Gergely, Farkas Nóra; a Jázmin utcai tagintézményből Balaskó Mátyás.

Közreműködők voltak még a rendezvényen: dr. Író Sándor tábori lelkész, a Menner Bernát Zeneiskola fúvószenekara Belső Máté vezényletével, a Fazekas Iskola 6. osztályos tanulói, a Pötörke Népművészeti Egyesület és a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola néptácosai, a Kincső zenekar, Bottyán Ildikó és tanítványai.

Molnár Mónika

gfff
heheh
hgfisduyhfui
zuiumszdtr
Előző cikkMagyary Emlékkonferencia Héregen
Következő cikkIII. Magyary emlékkonferencia