A magyar fiatalok nagy resze maganyosnak erzi magat ez allhat a hatterben

Gyakran halljuk, hogy az emberek társas lények, és ez valóban így van: bár eltérő mértékben, de mindenkinek szüksége van arra, hogy találkozzon, beszélgessen másokkal. Bár ezt már egyre jobban befolyásolja az online világ, a fiatalok közül is sokan vannak olyanok, akik igénylik a személyes kapcsolatokat.

A Társadalomtudományi Kutatóközpont egy tavaly decemberi felmérésben arról kérdezte a 30 évnél fiatalabb magyarokat, hogy „Mennyire jellemző önre, hogy gyakran érzi magát magányosnak?”. Az eredmények alapján a fiatalok közel fele, 46%-a válaszolta azt, hogy teljesen, vagy hogy inkább jellemző rá ez az állítás, mint sem.

A Quibiten közzétett kutatás nemcsak arra kereste a választ, hogy mennyire érzik magányosnak magukat az emberek, hanem ennek okait is keresték. A lapnak nyilatkozó szociológus, Albert Fruzsina elmondta, hogy az elmagányosodás egyik fontos része a baráti kapcsolatok visszaszorulása lehet, és ezért többek között a koronavírus-járvány két évét tartják felelősnek a kutatók. Hozzátették, hogy bár minden korosztályban érezhetőek voltak a pandémia társadalmi hatásai, a 30 évnél fiatalabbaknál nagyobb mértékben volt megfigyelhető a családon kívüli kapcsolatok elvesztése.

Bár gyakran az idősebb korosztályt féltik legjobban az elmagányosodástól, a szakemberek szerint a fiatalok is legalább ennyire veszélyeztetettek ilyen téren. Egy 2020-as kutatás is erre a problémára világított rá, hiszen arról kérdezték a 15-29 éveseket, hogy mit éreznek leginkább égetőnek a saját generációjukra vonatkozóan. A korábbi évek válaszai, mint az anyagi nehézségek, a bizonytalanság és a céltalanság mellett újonnan megjelent a baráti közösségek, kapcsolatok hiánya is, ez pedig ismét igazolta, hogy az elmagányosodás valóban jelentős problémát jelent a fiatal magyarok körében.

A jelenség nemcsak Magyarországot érinti, hiszen már több külföldi kutatócsoport is foglalkozott a témával, és hasonló eredményre jutottak. A Harvard Egyetem felmérése szerint a 18 és 25 év közöttiek közel kétharmada rendszeresen vagy mindig egyedül érzi magát, gyakran szoronganak vagy depressziósak. Emiatt sokan még inkább elzárkóznak a kortársaiktól, ez pedig csak súlyosbítja a helyzetet. Bár úgy tűnhet, hogy az online tér megkönnyíti a kommunikációt, a szakértők szerint az okostelefonok és közösségi oldalak csak még nehezebbé teszik az emberi kapcsolatok elmélyülését.

Forrás: femina.hu

Előző cikk„Elméletben tudomány, gyakorlatban művészet”
Következő cikkInteraktív kiállítás nyílt a Tulipános Házban